Tigers 30.rész

- Ti meg merre jártatok?

- Tippelj kettőt.

- Aludtam. - vontam meg a vállam.

- Nem hiszem, hogy rátok tartozik. - ültem fel az egyik padra.

- Most nagynak hiszed magad? 

- Inkább te. Nem kéne foglalt lányok után futkosnod.

- A kitartás meghozza az eredményét.
- Ja, egy nagy seggberúgást.

- Majd pont te fogsz engem... jó vicc.

- Elhiheted, hogy megteszi.

- Ő? 
- Talán nem nézed ki belőlem? - vontam fel a szemöldököm.

- Elvégre is egy lányról beszélünk... vagy nem?

- Itt meg mi folyik?

- Épp nem hiszik el, hogy helyre rakom őket, ha nem állnak le.

- Mit tettek, hogy a verésedre szorulnak?

- Túlságosan érdeklődőek...

- Értem... és a fiúk nem tudják leállítani őket? Egy lánynak nem való a verekedés.

- De én szeretek bunyózni... - vigyorogtam - Valaki kellőképp megtanított. - néztem Siwonra, mire ő ártatlanul pislogott.

- Erre inkább nem mondok semmit.

- Helló, kiscsa... ők meg mit csinálnak itt?

- Terepszemlét tartunk.

- És azt nem tudnátok máshol?

- Én inkább úgy fogalmaznék, hogy rossz cicákkal szemeznek...

- Az mindjárt más... Volnátok szívesek távozni? - néztem a 2 "feleslegre".

- Milyen harapós a mindenki... - mondtam beletörődően, majd ott hagytam őket.

- Ennek még nincs vége...

- Akár szövetkezhetnének Tiffanyval is.

- Azt a csajt meg se említsd előttem!

- Remélem, hamar visszamegy Amerikába.

- Én is.

- Szerintem mind ezt szeretnénk.

*csengő*

- Good morning, class!

Egykedvűen válaszolt az osztály.

- Arra gondoltam, hogy feleltetnék valakit.Van önként jelentkező?

Most meg persze mindenki lapít, bár asszem megint én fogok szenvedni, szóval tök nyolc...

- Nem rád gondolta, kedves Kage. Inkább arra a kedves fiatalemberre.

- Rám?

Meglepetten pislogtam, majd vártam, hogy a srác alakítson.

- So, would you please tell us basic information about you?

- I'm 19 years old, i have a little brother. My favourite sport is ... - gondolkodtam el – basketball.

- And what are your future plans?

- I'd like to become a journalist.

- Do you like writing stories?

- Yes, i like writing very much.

- Do you like other things also?

- I like having fun with my friends.

- Nem csak a haverokkal. - súgtam oda padtársamnak.

- Is there any problem Mr Cho?

- No, sorry.

- Ok, that's enough. Sit down please, I'll give you an A.

- Thank you very much.

- Anyone else?

Jelentkeztem.

- Oh, Mr Choi. The first question is the same. Please, introduce yourself.

- I'm 18 years old, I live with my parents, or somethimes with my little sister. Of course my favourite sport is basketball. I'm the captian of the Tigerz.

- Who's your sister?

- Kage.

- Really? Since when?

- Since she was born.

- How come that I didn't know about this? Is it a secret in front of the teachers the teachers?

- She's not my real sister, but it's true that we are relatives.

- I see.

- Than why are you saying that she's your sister all the time?!

- Cause I love her like my sister. You know I have no real brothers or sisters, but i grew up with Kage.

- Teacher, can we skip this topic?

- Why do you like to skip that?

- Because... because it's... they'll fight if we continue.

- Oh, i see.
- Thanx. 

- You're welcome. - mosolyogtam.

- Legközelebb megint feleltetni fogok, úgy készüljetek.

- Hai hai.

- Elmehettek.

- Szuper!

- Nem is gondoltam, hogy valaha lehet ilyen laza óránk.

- Ez csak jó, nem?

- Van még mára valami fontos?

- Szerintem dupla irodalmon nem lesz semmi...

- Kíváncsi vagyok, ma mivel rukkol elő a tanár?

- Megint elvont versekkel... gondolom.

- Kap olyan elvont verset tőlem, hogy meg sem fogja érteni.

- A múlt óraiak nem is voltak elvontak, csak egy kicsit furán mutatták be a romantikus érzelmeket.

- Így is fogalmazhatunk...

- Most mi van, talán nem szeretitek a szerelmes verseket?

- Az igazat megvallva? Nem nagyon...

- Oké, lehet, hogy csak én vagyok ilyen...

- Néha tényleg jól eshet, de nem olyan töményen, mint irodalmon.

- Szerintem nincs velük baj.

- Ne csak miattam mond ezt.

- Komolyan gondoltam.

- Édes vagy. - nyomtam egy puszit arcára.

- Mint a méz... - gúnyolódtam.

- Ya! Ne szólj be, te sem vagy kevésbé ragacsos.

- Én? már mitől ragadnék?

- Csak rád kell nézni, és tudja az ember, hogy nem vagy te olyan kemény legény, mint ahogy kinézel.

Halkan megköszörültem a torkomat, de nem szóltam semmit.

- Talán rosszat mondtam?

- Csak kétértelműen beszélsz... - vigyorogtam rá.

- Akkor csendben maradok.
- Kage, a buli szervezésével hogy haladsz?

- Ano... nem igazán foglalkoztam még vele, gondoltam, lesz ami lesz, majd előtte bevásárolok, a többi meg majd kiderül.

- Ha kell segítség, csak szólj.
- Süssek megint sütit?

- Igen!

- Ezek szerint finom volt a múltkori... - morfondíroztam.
- Én mit vigyek? Üdítő? Kaja?

- Üdítő, mert a farkasok úgyis hozzák a piát... kaját meg veszek majd valamit... extra kívánság?

- Nekem nincs, de akkor üccsit viszek.
- Azért remélem, nem csak IHB buli lesz.

- Én sem akarok takarítani...

- Most jut eszembe, anyunak még nem is mondtam...

- Rosszul kezdődik.

- Pedig most nem ártana szólnod a fiúkról...

- Már megbeszéltem veletek, hogy buli előtt átjöttök hozzánk... nem?

- És a farkasok?

- Őket még én se igazán ismerem, szóval... nekik nem kéne jönniük.

- Akkor róluk nem is fog tudni? 

- Hát... egyszer biztos. De most tuti nem.

- Ejnye...
- Mondjuk, ők nem azok a tipikus jófiúk...

- Épp ezért. Ha a Tigrisekkel is alig akar megbarátkozni, akkor a Farkasok láttán egyenesen bezárna a szobámba... ahonnan könnyedén ki tudok jutni, de ez most nem lényeg.

- Nézd a jó oldalát, a tigrisek megvédenek, ha kell.

- Ha ezt anyu is megértené...
- Egyszer meg fogja.

- Khm... elég ha a sarkadra állsz és csak azért is keresztül viszed az akaratod - tűnődtem. 

- Két oroszlán nehezen jut közös nevezőre.
- Csak nem lehet olyan bonyolult.

- Talán a te anyud szó nélkül nézi a kapcsolatodat? 

- Hát... még nem mondtam el neki ténylegesen... csak utaltam rá, hogy mi lenne, ha. De nem tiltakozott... annyira.

- Annyira... na látod, az anyák már csak ilyenek... de ez a természetes nem?

- Igen, főleg ha... hagyjuk.
- Persze.

Közben becsöngetnek, lassan eltelik a két irodalom is, vége a tanításnak mára. Nyújtózok egyet - Én azt hiszem hazamegyek és alszom egyet...

Tigers 29. rész

- Gyertek, várnak a kontinensek!

- Oh yeah! 

- Csak nem szereted?

- De, te talán nem?

- Van olyan, amit én nem szeretek? Matek és fizika... esetleg.

- Pedig a matek tök jó.

- Neked lehet, nekem nem... kivéve a geometria.

- Azt inkább hagyjuk...

- Oké, nem firtatom tovább.

- Ugye nem lesz számonkérés...?

- Dehogy, majd csak 2 hét múlva.

- Akkor jó, mert nem tanultam semmit.

- Ejnye...!

- Volt más, amivel elfoglalja magát.

- Ne célozgass!

- Miért ne, Yesung nincs itt.

- Akkor se.

- Valami baj van? 

- Még a végén bűntudatom lesz, hogy elvonom a figyelmedet... 

- A föciről? Sok sikert hozzá.

- Szerintem sikerülne, ha akarnám. – kacsintottam.

- Próbálkozni szabad... de nem hinném, hogy eredményes lesz.

- Majd meglátod...

- Anyuu~!

- Ti meg mit kerestek itt?

- Jöttünk boldogítani titeket. - nevettem. 

- Hurrá...

- Milyen lelkes nagybácsi...

- Valami baj van?

- Csak nincs most kedvem a hülyeségeiket hallgatni... ennyi.

Összekulcsoltam ujjainkat és rá néztem. - Miért vagy ilyen morcos?

- Nincs konkrét oka, csak ilyen a kedvem. Bocsi.

- Este felvidítalak. - súgtam a fülébe, majd adtam neki egy puszit.

- Hm, máris jobb.

- Milyen órátok lesz, fiúk?

- Tesi...

- Az jó, nem?

- De. - vigyorogtam.

- Csak óvatosan! Nem szeretném egyik fiamat se kórházba vinni.

- Nem kell aggódnod anyu.

- Lehet, hogy nem kell, de szabad.

- A figyelmes anyuka. - mosolyogtam.

- Nem bújhatok ki a bőrömből...
- Nem is kért rá senki.

*csengetnek*

- Mennünk kell, később találkozunk.
- Sziasztok!

- Legyetek jók, ha tudtok~...

- Rendben, gyerekek, a mai óra témája a légkör lesz.

- Kezd melegedni a levegő körülöttünk...

- Ez... lehet, hogy én vagyok a lassú, de hogy jön ide?

- Globális felmelegedés, levegőszennyezés... te mire gondoltál? - vigyorogtam. 

- Nem tudtam, hogy mire is gondoljak.

- Szeretek kétértelműen fogalmazni...

- Már rájöttem.

- Talán zavar?

- Dehogy, így szeretlek. - megöleltem volna, de az óra közepén furán jött volna ki.

Rávigyorogtam, majd a tanárra néztem.

Szeretem a föcit, de nagyon vártam már, hogy kicsöngessenek, mert a tanár iszonyatosan unalmasan magyarázott...

Még jó, hogy a hátsó sorban ültem, így nem volt annyira feltűnő, hogy annyit ásítozok.

- El ne aludj itt mellettem. - böktem oldalba Kaget.

- Bocsi. - könyököltem a padra - Csak keveset aludtam.

- Kyu volt, igaz?

- Ehemm... igen.

- Azért legközelebb úgy időzítsétek, hogy aludni is tudjatok.

- Hazamentünk, és a szó szoros értelmében letámadott. - pislogtam ártatlanul.

- Tombolnak benne a hormonok?

- Azért nem csak benne. - pirultam el enyhén.

- Nagyjából mindenkiben...

- Szerintem nem csak nagyjából... - megvonogattam a szemöldököm.

- Hé, én teljesen jól vagyok... nincsenek ilyen... öhm... megmozdulásaim.

- Még...

- Hova gondolsz?

- Á~gyba~! - suttogtam halkan.

- Na, ne legyél már ennyire nyúzott... Hallod, kicsöngettek. - ráncigáltam a karját.

- Ez most egy célzás akart lenni. – kuncogtam.

- Igen, arra céloztam, hogy mozdulj meg végre. Lemegyünk az udvarra, hogy kicsit felfrissülj.

- Yaa, nem akarok!

- Pedig jössz. Kyuhyun, segítenél?

- Ne bántsatok! - borultam rá a padra, karomat a fejemre pakoltam.

- Gyere, Cica! - felemeltem a padtól és elindultam vele az udvar felé.

- Gyaa, minek?

- Jót fog tenni a levegő. A filozófia úgysem olyan érdekes.

- Ha kiviszel, ellógom az órát...

- Hova szeretnél menni? A szokásos helyre?

Mosolyogva bólogattam...

- Akkor sziasztok, később találkozunk. - karomban tartva Kaget elindultam a rejtekünkbe.

- Még a végén igazgatóit kapok a sok hiányzás miatt... – vigyorogtam.

- Akkor ne menjünk el?

- Ne beszélj kétértelműen Tigris!

- Ne gondolj egyből rosszra. Mi legyen, menjünk vagy maradjunk?

- Olyan rossz az, amire én gondolok? Egyébként meg sosem volt kérdés, max költői... lelépünk!

- Ez esetben...  -tovább mentem vele a "romok közé".

- Miért van az, hogy etikán, vagy filozófián kötünk ki itt?

- Mert azok az órák a legunalmasabbak.

- Kettesben valóban izgalmasabb. – mosolyogtam.

- És mit szeretnél csinálni? - bár ezt valószínűleg felesleges volt megkérdezni.

Szorosan megöleltem, de nem szóltam semmit. Most ez nagyon jól eset.

- Valami baj van? Olyan szótlan vagy ma.

- Nem, nincs... csak olyan fáradtnak érzem magam.

- Már azt hittem, komolyabb. - visszaöleltem - Ezen egyébként könnyen segíthetünk.

- Elviszel neverlandbe? - pislogtam rá kiskutya szemekkel.

- Hát... nem pont itt és most gondoltam, de... ha tudsz estig várni, akkor első osztályú utazásban lehet részed.

- Rád bármeddig várok, ha kell. - nyomtam egy apró csókot ajkaira.

- Ezt jó hallani... megint. - viszonoztam csókját... gyengéden, minden hév nélkül.

Elhúzódtam tőle, majd a szemébe néztem. - Te vagy a mindenem. - mondtam komolyan - Szeretlek!

- Én is szeretlek... nem is tudod, mennyire.

Felsóhajtottam... - Nem tudod, min mentem keresztül a baleset után... akkor megfogadtam, hogy többet senkit nem engedek közel magamhoz, és most mégis... örülök, hogy vagy nekem.

- És leszek is. Még ha késsel fenyegetnének, akkor sem hagynálak el. Túl fontos vagy nekem ahhoz.

Megfogtam a kezét, majd egy kényelmes sarokba húztam, leültettem, és az ölébe telepedtem, fejemet a vállára hajtottam.

- Pihenj egy picit, hogy aztán mehessünk angolra. - elkezdtem hátát simogatni.

Összeborzongtam. - A franciázás jobban megy. - vigyorogtam, és adtam egy puszit a nyakára.

- Az előbb még majd' elaludtál... most meg előjön a rossz kislány éned... Bár annyira nem zavar.

- Nem tehetek róla, ezt hozod ki belőlem...

- Csak ezt... - szomorodtam el.

- Nem, nem csak ezt. - adtam neki még egy puszit.

- Ennek örülök. - szorosan magamhoz öleltem és tovább cirógattam hátát.

Laposakat pislogtam, és elaludtam a vállán.

Mivel nem akartam felébreszteni, ezért inkább igyekeztem mozdulatlanul ülni.

Amikor felébredtem, azt sem tudtam hirtelen, hogy hol vagyok. - Mennyi az idő, anyu? - dünnyögtem.

- Nem az anyukád vagyok, Cica. Lassan mennünk kell, várnak angolon.

- Angol... – fintorogtam.

- Van a tesin kívül olyan óra, amit szeretsz?

- A matek, a rajz és az ének. - bólogattam komolyan - Ja, meg a biosz sem rossz, ha nem szivatnak... vagy a khm gyakorlati óra... - kacsintottam mosolyogva - Főleg, ha társul hozzá nyelvtan.

- Egész széles skálán mozog... kevesebbnek tűnt. De az angolnak is van nyelvtana... bár tény, hogy nem olyan szép, mint a francia.

Felálltam, és a kezemet nyújtottam felé. - Majd később megmutathatod nyelvtudásod.

- Ki sem hagynám. - vigyorogva fogtam meg kezét.

Hamarosan már az osztályban ültünk, néhányan kérdően néztek ránk...

I want to be your star! 21.rész

- Vajon Jinie otthon van már?

- Szerintem biztos. Nem kell aggódni érte.

- Nem is aggódok... na jó, igen. De nem akartam harmadik kerék lenni...

- Max vigyáz rá. Jó kezekben van.

- Tudom, de akkor is a húgom és nővéreként féltem... ez a dolgom.

- Nem is mondtam, hogy ne tedd, hiszen ahogy mondtad ez a dolgod, de Max mellett nem igazán eshet baja.

- Akkor jó. Vajon ugyanez elmondható másról is... - morfondíroztam.

- Ha ezzel rám céloztál akkor igen.

- Nem céloztam senkire... - "Persze,hogy rád." - Általánosságban beszéltem.

- Ha te mondod! De mellettem sem kell félned.

- Nem mintha nem tudnám megvédeni magam, de azért jó tudni.

- Igen. Önvédelemben profi vagy.

- Hehe, csak jól tudok célozni... bár ezt neked nem kell ecsetelgetnem.

- Még mindig fáj ha eszembe jut, de el tudtam viselni.

- Gondolom... Vigyázz! - megragadtam a karját és az egyik kis utcába rántottam...

- Köszi.

- Az a két csávó, akik ez előbb a túloldalon jöttek szembe velünk, ők pletykavadászok. Ha meglátnak minket együtt... tuti, hogy holnap a legtöbb újság címlapján lennénk.

- Hát akkor elég szoros helyzetbe kerültünk volna. De legalább te gyorsan reagáltál.

- Azon se lepődnék meg, ha ők is Yoon Soo emberei lenné... Erre jönnek! - a falhoz löktem és egészen közel simultam hozzá...

- Az a kis liba... Tényleg nagyon kitartó lehet. - suttogtam Eun Mi fülébe.

- Mindig is az volt. De hogyan tud ilyen jól időzíteni?

- Mint azt eddig is tudtuk, mindenhol vannak emberei. Biztos utánunk küldött valakit.

- Akkor lehet, hogy már itt is megtaláltak minket... - óvatosan felemeltem fejem a mellkasáról és ránéztem...

- Bízzunk benne, hogy nem, de ha mégis akkor annak elég rossz vége lehet.

- Már most rossz a vége... túl közel vagyok hozzád, és ezt könnyű félreérteni a hozzá nem értő szemeknek.

- Akkor állj egy kicsit távolabb, ha esetleg zavar.

- Nem az, hogy zavar, csak... Nem is tudom. A tánc miatt hozzászoktam a közelségedhez, de ez más... Talán a szituáció miatt...

- Én nem akarom, hogy most te emiatt akár rosszul érezd magad.

- Nem érzem magam rosszul, csak... fura...

- Remélhetőleg hamarosan eltűnnek a fotósok és akkor nem kell így hozzám bújnod. Nem mintha nem tetszene, de nem olyan értelemben.

- Már észrevettem, hogy tetszik, csak nem akartam szóba hozni... Hallod a lépéseket?

- Nem igazán, de lehet, hogy csak én nem.

- Egyre közelebb jönnek...

- Gyere közelebb. - még közelebb húztam magamhoz, ha lehetett még az előbbinél is közelebb és a fejét elfordítottam a belső oldal felé.

Az adrenalin szintem az egekbe szökött, a szívem majd kiugrott a helyéről... hogy képes ezt kiváltani belőlem??... Mikor a léptek hangja távolodni kezdett, félve fordultam megint felé...

- Várj még egy kicsit! Mindjárt kinézek majd, hogy elmentek-e...?

- Ne, majd én. Téged ismernek, de engem még nem.

- Jó, akkor menj.

Halkan elsétáltam a sarokig, ahonnan óvatosan néztem körül... - "A fenébe, még mindig nem mentek el!" - visszaosontam Yunhohoz - Nemhogy eltűntek volna, még többen lettek. Tuti tudják, hogy itt vagyunk a környéken.

- Most akkor mi legyen?? Elmenni nem tudunk. Vagy tudsz egy helyet itt ahol nem látnának meg?

- Nem tudom, hogy ez az utca hova vezet, de lehet, jobb lesz ezen elindulni a másik irányba, hátha ott nincsenek madárkák.

- Jó ötlet. - halkan sompolyogtunk végig az utcán, hogy még véletlenül se lássanak meg minket.

Az út felénél jártunk, mikor eszembe jutott, hogy fel kéne hívni Changminékat, hátha tudnak segíteni... - Ugye itt van nálad a telefonod? - kérdeztem tőle halkan.

- Igen. Mert??

- Próbáld meg felhívni Maxet, hogy segítsen, vagy segítsenek, ha még a húgommal van.

- Remélem... már jó lenne hazamenni. - elővettem a telefonomat és tárcsáztam Max számát.

- Hyung, hol vagytok? Már rég vissza kellett volna érnetek.

- Egy kis utcában vagyunk, Yoon Soo fotósai elől bujkálunk. Kéne egy kis segítség, tudnátok jönni?

- Hyo Jin szerintem már alszik, én épp hazafelé tartok, de elmehetek értetek. Hol vagytok pontosan?

- A stúdió után a harmadik kis utca... de észre fogod venni, a sarkon fotósok egész tömkelege áll.

- Rendben, maradjatok ott, ahol vagytok. Lámpáktól függ, de kb. 15 perc és ott vagyok.

- Nem mintha mehetnénk, de jó. Várunk.

- Na, mit mondott?

- Körülbelül 15 perc és itt van. Jinie nem jön, mert ő már otthon van.

- Talán nem is baj...Akkor addig itt dekkolunk?

- Hát, jobbat nem tudunk.

- Remek... - unottan csúsztam le a fal mellett, és leültem a földre.

- Ne ülj le, hideg van.

- Már annyit ácsorogtam, fáradt vagyok.

- Akkor legalább ne a földre ülj.

- Mégis hova? A kuka tetejére?

- Vagy az ölembe... vagy odaadjam a kabátom?

- Inkább a kabátod... Nem szeretnék félreérthető helyzetbe kerülni.

- Tessék. - levettem és átnyújtottam neki.

- Köszi. - a ruháért cserébe nyomtam egy puszit az arcára.

- Nem tesz semmit. - zavartan álltam ott és vártam, hogy Changmin jöjjön.

- Te nem jössz ide, van még hely a dzsekin.

- Ha már így felajánlottad. - odakucorodtam mellé.

- Kicsit sorozatba illő ez a jelenet, nem? Ilyenkor szokott az jönni, hogy a két szereplő mélyen egymás szemébe néz. A fiú azon gondolkozik, hogy megmerje-e csókolni a lányt, a lány pedig alig bírja megfékezni szíve zakatolását.

- Igazad van. De nálad is ez a helyzet áll fenn?

- Nem tudom... talán egy icipicit... egy egészen nanonyit. Nálad?

- Szintén. De nem teszek semmit, amit te nem akarsz.

- Mióta tartod ennyire tiszteletben, hogy mit szeretnék és mit nem...?

- Talán zavar?

- Nem, csak fura...

- Mondtam, hogy van egy kedves oldalam is.

- És miért nem tudsz mindig ilyen... aranyos és kedves lenni?

- Nem tudom... ez egy ilyen védekező mechanizmus... talán. Csak akkor vagyok ilyen, ha a helyzet megkívánja és én is azt akarom.

- Talán most megkívánja? - folyamatosan csokibarna szemeibe néztem, teljesen elvesztem bennük.

- Úgy néz ki igen. - közelebb csúsztam hozzá.

- Ugye tudod... hogy ezt... nem kéne... - nem bírtam tovább, a belső hang egyre hangosabban szólt a fejemben. Rá hallgatva lágyan összeérintettem ajkainkat...

A hirtelen sokktól egy kis időre ledermedtem, de aztán gyengéden visszacsókoltam.

- Khm... - köszörültem meg a torkom - Ugye nem zavarok nagyon?

- Áh, Changmin! Nem, dehogy! - hirtelen felé kaptam a fejem.

- Jesszus!

- Folytassátok csak, én visszamegyek a kocsihoz és megvárlak ott...

- Nem folytatunk semmit. De mi is mindjárt megyünk.

- Én... ezt... nem kellett volna...

- Akkor miért tetted??

- Nem tudom... egy belső hang súgta... inkább ordította a fejemben, hogy most vagy soha.

- Vagyis te is akartad ezt az egészet. Akkor nem értem, ebben mi a rossz...?

- Jó, oké... tényleg szerettem volna... de ez nem jelenti azt, hogy komolyabbra is fordítjuk a dolgokat!

- Ezt majd még megbeszéljük, de most ideje lenne indulni. Elég késő van és holnap megint hosszú napunk lesz.

- Rendben, menjünk. - kisétáltunk Max kocsijához, beszálltunk és meg sem álltunk a dormig.

- Meg is jöttünk. 

- Köszönöm a fuvart. Jó éjt, fiúk!

- Szia!

- Máskor inkább ne így kelljen elválnunk, de jó éjt neked is.

- Hallod, tudsz ám időzíteni.

- Sajnálom. Honnan kellett volna tudnom, hogy ti éppen ott csókolóztok.

- Én sem számítottam rá, és nem lecseszni akarlak, csak végre úgy tűnik, hogy alakul valami, erre betoppansz...

- Na akkor úgy tűnik, mégis csak van remény?

- Talán... de nem bízom el magam. Veletek mi újság?

- Egészen jól haladunk. Ma is elég sokat beszélgettünk.

- Gondolom, ti nem kapkodjátok el úgy, mint mi...

- Ezt jól mondtad. Mi még csak egymás arcára adtunk puszit...

- Milyen édes, de egyszer ti is eljuttok majd idáig. Bár én sem épp így terveztem...

- Igen. De ez biztos jelent valamit, hogy megcsókolt.

- Gondolom, majd holnap kiderül... Jesszus, az a liba is holnap jön meghallgatásra!

- Azt hiszem a holnapi is nagyon hosszú lesz.

- Most komolyan, még Yoon Soot is el kell viselnem?

- Valahogy csak kibírjuk majd. 

- Muszáj lesz... De menjünk aludni, mert holnap is sok dolgunk lesz.

- Hát akkor jó éjt.

- Neked is. - gyorsan letusoltam és le is feküdtem aludni...

Miután Yunho letusolt én is gyorsan megtisztítottam magam és eltűntem a szobámban.