I want to be your star! 21.rész

- Vajon Jinie otthon van már?

- Szerintem biztos. Nem kell aggódni érte.

- Nem is aggódok... na jó, igen. De nem akartam harmadik kerék lenni...

- Max vigyáz rá. Jó kezekben van.

- Tudom, de akkor is a húgom és nővéreként féltem... ez a dolgom.

- Nem is mondtam, hogy ne tedd, hiszen ahogy mondtad ez a dolgod, de Max mellett nem igazán eshet baja.

- Akkor jó. Vajon ugyanez elmondható másról is... - morfondíroztam.

- Ha ezzel rám céloztál akkor igen.

- Nem céloztam senkire... - "Persze,hogy rád." - Általánosságban beszéltem.

- Ha te mondod! De mellettem sem kell félned.

- Nem mintha nem tudnám megvédeni magam, de azért jó tudni.

- Igen. Önvédelemben profi vagy.

- Hehe, csak jól tudok célozni... bár ezt neked nem kell ecsetelgetnem.

- Még mindig fáj ha eszembe jut, de el tudtam viselni.

- Gondolom... Vigyázz! - megragadtam a karját és az egyik kis utcába rántottam...

- Köszi.

- Az a két csávó, akik ez előbb a túloldalon jöttek szembe velünk, ők pletykavadászok. Ha meglátnak minket együtt... tuti, hogy holnap a legtöbb újság címlapján lennénk.

- Hát akkor elég szoros helyzetbe kerültünk volna. De legalább te gyorsan reagáltál.

- Azon se lepődnék meg, ha ők is Yoon Soo emberei lenné... Erre jönnek! - a falhoz löktem és egészen közel simultam hozzá...

- Az a kis liba... Tényleg nagyon kitartó lehet. - suttogtam Eun Mi fülébe.

- Mindig is az volt. De hogyan tud ilyen jól időzíteni?

- Mint azt eddig is tudtuk, mindenhol vannak emberei. Biztos utánunk küldött valakit.

- Akkor lehet, hogy már itt is megtaláltak minket... - óvatosan felemeltem fejem a mellkasáról és ránéztem...

- Bízzunk benne, hogy nem, de ha mégis akkor annak elég rossz vége lehet.

- Már most rossz a vége... túl közel vagyok hozzád, és ezt könnyű félreérteni a hozzá nem értő szemeknek.

- Akkor állj egy kicsit távolabb, ha esetleg zavar.

- Nem az, hogy zavar, csak... Nem is tudom. A tánc miatt hozzászoktam a közelségedhez, de ez más... Talán a szituáció miatt...

- Én nem akarom, hogy most te emiatt akár rosszul érezd magad.

- Nem érzem magam rosszul, csak... fura...

- Remélhetőleg hamarosan eltűnnek a fotósok és akkor nem kell így hozzám bújnod. Nem mintha nem tetszene, de nem olyan értelemben.

- Már észrevettem, hogy tetszik, csak nem akartam szóba hozni... Hallod a lépéseket?

- Nem igazán, de lehet, hogy csak én nem.

- Egyre közelebb jönnek...

- Gyere közelebb. - még közelebb húztam magamhoz, ha lehetett még az előbbinél is közelebb és a fejét elfordítottam a belső oldal felé.

Az adrenalin szintem az egekbe szökött, a szívem majd kiugrott a helyéről... hogy képes ezt kiváltani belőlem??... Mikor a léptek hangja távolodni kezdett, félve fordultam megint felé...

- Várj még egy kicsit! Mindjárt kinézek majd, hogy elmentek-e...?

- Ne, majd én. Téged ismernek, de engem még nem.

- Jó, akkor menj.

Halkan elsétáltam a sarokig, ahonnan óvatosan néztem körül... - "A fenébe, még mindig nem mentek el!" - visszaosontam Yunhohoz - Nemhogy eltűntek volna, még többen lettek. Tuti tudják, hogy itt vagyunk a környéken.

- Most akkor mi legyen?? Elmenni nem tudunk. Vagy tudsz egy helyet itt ahol nem látnának meg?

- Nem tudom, hogy ez az utca hova vezet, de lehet, jobb lesz ezen elindulni a másik irányba, hátha ott nincsenek madárkák.

- Jó ötlet. - halkan sompolyogtunk végig az utcán, hogy még véletlenül se lássanak meg minket.

Az út felénél jártunk, mikor eszembe jutott, hogy fel kéne hívni Changminékat, hátha tudnak segíteni... - Ugye itt van nálad a telefonod? - kérdeztem tőle halkan.

- Igen. Mert??

- Próbáld meg felhívni Maxet, hogy segítsen, vagy segítsenek, ha még a húgommal van.

- Remélem... már jó lenne hazamenni. - elővettem a telefonomat és tárcsáztam Max számát.

- Hyung, hol vagytok? Már rég vissza kellett volna érnetek.

- Egy kis utcában vagyunk, Yoon Soo fotósai elől bujkálunk. Kéne egy kis segítség, tudnátok jönni?

- Hyo Jin szerintem már alszik, én épp hazafelé tartok, de elmehetek értetek. Hol vagytok pontosan?

- A stúdió után a harmadik kis utca... de észre fogod venni, a sarkon fotósok egész tömkelege áll.

- Rendben, maradjatok ott, ahol vagytok. Lámpáktól függ, de kb. 15 perc és ott vagyok.

- Nem mintha mehetnénk, de jó. Várunk.

- Na, mit mondott?

- Körülbelül 15 perc és itt van. Jinie nem jön, mert ő már otthon van.

- Talán nem is baj...Akkor addig itt dekkolunk?

- Hát, jobbat nem tudunk.

- Remek... - unottan csúsztam le a fal mellett, és leültem a földre.

- Ne ülj le, hideg van.

- Már annyit ácsorogtam, fáradt vagyok.

- Akkor legalább ne a földre ülj.

- Mégis hova? A kuka tetejére?

- Vagy az ölembe... vagy odaadjam a kabátom?

- Inkább a kabátod... Nem szeretnék félreérthető helyzetbe kerülni.

- Tessék. - levettem és átnyújtottam neki.

- Köszi. - a ruháért cserébe nyomtam egy puszit az arcára.

- Nem tesz semmit. - zavartan álltam ott és vártam, hogy Changmin jöjjön.

- Te nem jössz ide, van még hely a dzsekin.

- Ha már így felajánlottad. - odakucorodtam mellé.

- Kicsit sorozatba illő ez a jelenet, nem? Ilyenkor szokott az jönni, hogy a két szereplő mélyen egymás szemébe néz. A fiú azon gondolkozik, hogy megmerje-e csókolni a lányt, a lány pedig alig bírja megfékezni szíve zakatolását.

- Igazad van. De nálad is ez a helyzet áll fenn?

- Nem tudom... talán egy icipicit... egy egészen nanonyit. Nálad?

- Szintén. De nem teszek semmit, amit te nem akarsz.

- Mióta tartod ennyire tiszteletben, hogy mit szeretnék és mit nem...?

- Talán zavar?

- Nem, csak fura...

- Mondtam, hogy van egy kedves oldalam is.

- És miért nem tudsz mindig ilyen... aranyos és kedves lenni?

- Nem tudom... ez egy ilyen védekező mechanizmus... talán. Csak akkor vagyok ilyen, ha a helyzet megkívánja és én is azt akarom.

- Talán most megkívánja? - folyamatosan csokibarna szemeibe néztem, teljesen elvesztem bennük.

- Úgy néz ki igen. - közelebb csúsztam hozzá.

- Ugye tudod... hogy ezt... nem kéne... - nem bírtam tovább, a belső hang egyre hangosabban szólt a fejemben. Rá hallgatva lágyan összeérintettem ajkainkat...

A hirtelen sokktól egy kis időre ledermedtem, de aztán gyengéden visszacsókoltam.

- Khm... - köszörültem meg a torkom - Ugye nem zavarok nagyon?

- Áh, Changmin! Nem, dehogy! - hirtelen felé kaptam a fejem.

- Jesszus!

- Folytassátok csak, én visszamegyek a kocsihoz és megvárlak ott...

- Nem folytatunk semmit. De mi is mindjárt megyünk.

- Én... ezt... nem kellett volna...

- Akkor miért tetted??

- Nem tudom... egy belső hang súgta... inkább ordította a fejemben, hogy most vagy soha.

- Vagyis te is akartad ezt az egészet. Akkor nem értem, ebben mi a rossz...?

- Jó, oké... tényleg szerettem volna... de ez nem jelenti azt, hogy komolyabbra is fordítjuk a dolgokat!

- Ezt majd még megbeszéljük, de most ideje lenne indulni. Elég késő van és holnap megint hosszú napunk lesz.

- Rendben, menjünk. - kisétáltunk Max kocsijához, beszálltunk és meg sem álltunk a dormig.

- Meg is jöttünk. 

- Köszönöm a fuvart. Jó éjt, fiúk!

- Szia!

- Máskor inkább ne így kelljen elválnunk, de jó éjt neked is.

- Hallod, tudsz ám időzíteni.

- Sajnálom. Honnan kellett volna tudnom, hogy ti éppen ott csókolóztok.

- Én sem számítottam rá, és nem lecseszni akarlak, csak végre úgy tűnik, hogy alakul valami, erre betoppansz...

- Na akkor úgy tűnik, mégis csak van remény?

- Talán... de nem bízom el magam. Veletek mi újság?

- Egészen jól haladunk. Ma is elég sokat beszélgettünk.

- Gondolom, ti nem kapkodjátok el úgy, mint mi...

- Ezt jól mondtad. Mi még csak egymás arcára adtunk puszit...

- Milyen édes, de egyszer ti is eljuttok majd idáig. Bár én sem épp így terveztem...

- Igen. De ez biztos jelent valamit, hogy megcsókolt.

- Gondolom, majd holnap kiderül... Jesszus, az a liba is holnap jön meghallgatásra!

- Azt hiszem a holnapi is nagyon hosszú lesz.

- Most komolyan, még Yoon Soot is el kell viselnem?

- Valahogy csak kibírjuk majd. 

- Muszáj lesz... De menjünk aludni, mert holnap is sok dolgunk lesz.

- Hát akkor jó éjt.

- Neked is. - gyorsan letusoltam és le is feküdtem aludni...

Miután Yunho letusolt én is gyorsan megtisztítottam magam és eltűntem a szobámban.