Tigers 33.rész

- Hát... ez váratlanul ért.

- Talán nem tetszik az ötlet?

- Nem tartunk még ott, hogy erről beszélgessünk... legalábbis szerintem.

- Még...

- Te... komolyan vetted azt, amit mondtak...?

- Talán baj, ha belegondolok a jövőmbe? A jövőnkbe.

- Igen... vagyis nem. Csak fura, hogy ennyire előre tervezel. Mi van akkor, ha... bele se akarok inkább gondolni.

- Na látod, igazam van...

- Ugye tudod, hogy szavadon foglak. Most már ha akarsz se menekülsz meg. - nevetve csúsztattam kezemet az övébe.

- Bolond volnék, ha menekülnék.

- Pontosan. Nem te vagy az egyetlen, aki még nem mutatta meg minden oldalát... de ahhoz maradnod kell, hogy a többit is láthasd.

- Már alig várom. – mosolyogtam.

- Merre megyünk tovább?

- Merre szeretnél?

- Amíg veled tudok lenni, addig nem érdekel... rád bízom magam.

- Van kedved benézni a cukrászdába?

- Igen. - "Csak ha az a liba nem lesz ott!"

- Mi a kedvenc sütid?

- Alapjáraton nagyon édesszájú vagyok, ezért szinte mindegyik... de az igazi favoritom a krémes. Neked?

- Nekem a tiramisu.

- Az is nagyon jó. Bár ilyen melegben a citromtorta a legfrissítőbb... szerintem.

- Azt nem szeretem...

- Hm, akkor... egyszer csináltam déli gyümölcsös muffint. Volt ananászos,mangós,banános és talán narancsos is. Esetleg készíthetek megint... ha szeretnéd.

- Szeretném!

- Ezer örömmel. - megérkeztünk a cukrászdába, ahol rengeteg finomabbnál finomabb süti és fagyi várt minket.

- Na, akkor te krémest kérsz? - kérdeztem mosolyogva.

- Mhm. - bólogattam.

Vettem egy krémest, és egy tiramisut, majd leültünk az egyik kis asztalkához.

- Megkóstolod? - nyújtottam felé egy falatot a villámon.

Bekaptam a felém nyújtott falatot. - De finom.

- Egyszerű, de nagyszerű... legalábbis nagymamám mondása szerint. A tiéd is jól néz ki.

- Hamm. - nyújtottam felé most én a kóstolót.

- Nagyon finom. - boldogan fogadtam el a sütidarabkát - Azt hiszem ezt is felveszem a készítendő sütik listájára.

- Azt hiszem, tetszik nekem ez a listád.

- Csak aztán el ne felejtsd lemozogni. - viccelődtem.

- Még a végén kidobnak a kosárcsapatból. – viccelődtem.

- Nehogy miattam történjen ilyen...!

- Ugyan cica, ez nem fordulhat elő. - nevettem.

- Majd eljössz velem táncolni... remekül átmozgat mindenhol.

- Rendben.

- Tényleg? - lepődtem meg - Azt hittem, nemet fogsz mondani. A fiúk általában nem szeretnek táncolni.

- Én szeretek.

- Melyik műfaj?

- Társastáncban eléggé otthon vagyok.

- Már várom, hogy megmutasd, mit tudsz.

- Hamarosan. – mosolyogtam.

- Csak nem a pénteki bulira célozgatsz?

- Nem céloztam semmire, de ha szeretnéd.

- Veled nagyon szívesen.

- Megbeszéltük.

- Öhm... ott... - mutattam arca egyik pontjára - A krémesből ott maradt a porcukor.

- Letörlöd? - kérdeztem ártatlanul.

- Ha közelebb jössz...

Eleget tettem a kérésének.

Egy apró puszi kíséretében távolítottam el a felesleges cukrot... - Kész is.

Vissza akart húzódni, de nem engedtem, még mielőtt tiltakozhatott volna, csókot leheltem ajkaira

Karjaimat nyaka köré fonva húztam közelebb magamhoz...

- Ne keressünk valami nyugodtabb helyet? - kérdeztem egy pillanatra megszakítva a csókot.

- De... az jó lenne. - kissé kipirulva kúsztam tőle arrébb.

Felálltam, és magammal húztam... megint a parkban kötöttünk ki.

Valóban sokkal nyugodtabb volt a park, alig lézengett pár ember a közelben...

Leültem egy padra, őt pedig az ölembe húztam, és folytattam, amit a cukrászdában elkezdtem.

Ismét nyakát átkarolva bújtam hozzá közelebb...

Hátát simogattam, miközben bebocsátást kértem a szájába.

Érintésétől teljesen kirázott a hideg... felsóhajtottam, így nyelve könnyen bejuthatott számba...

Egész szájüregét felfedeztem nyelvemmel, de óvatos voltam, nem akartam nagyon követelőző lenni...

Bal karom továbbra is nyakánál pihent, jobb kezem pedig lecsúszott mellkasára, majd oldalára, ahol simogatni kezdtem...

Jólesően "dorombolni" kezdtem.

- Oh, egy újabb éned... a doromboló kiscica. - mosolyogva cirógattam tovább.

- Úgy tűnik, ilyenem is van...

- Szeretem a macskákat... mindegy, hogy bújós házi kedvenc vagy éppen csúcsragadozó. Te kettő az egyben vagy... hm, gazdaságos kiszerelés.

- Gazdaságos? - felnevettem - Nem inkább full-extrás? - vigyorogtam rá csillogó szemekkel.

- Mindkét variáció helytálló, de röviden csak... tökéletes.

- Úgy gondolod?

- Ha nem így gondolnám, akkor bele se mentem volna ebbe az egészbe.

Pár pillanatig csak elmélyültem gyönyörű szemeiben, majd ismét megcsókoltam.

Olyannyira magával ragadott az érzés, hogy szinte észre se vettem, de jobb kezem már felsője alatt vándorolt...

- De belelendültél Cica! - mosolyogtam bele a csókba.

- Nem tehetek róla... - toltam el egy kicsit magamat - Ezt hozod ki belőlem... Úgy tűnik, tényleg meg lettem rontva.

- Én nem bánom. - mosolyogtam még mindig és homlokon csókoltam.

- Én... sem. Azt hiszem, a holnapot könnyedén túl fogom élni, főleg ilyen támogatás mellett.

- Mondtam már, semmi veszélyes nincs a szüleimben!

- Előttük iskola is lesz... és már nem is félek a találkozástól.

- Eddig az iskolával nem volt semmi bajod. - kuncogtam.

- Most sincs, csak jobb veled kettesben lenni vagy a tigrisekkel bóklászni valamerre, mint az iskolapadban ücsörögni.

- Ezzel nem vitatkozom...

- Ne is, mert van pár ötletem a rakoncátlan cicusok féken tartásához. - mosolyogva adtam puszit arcára.

- Azt ne hidd, hogy könnyű megzabolázni egy tigrist. - vigyorogtam kihívóan.

- Előbb vagy utóbb rá fogok jönni a titok nyitjára, és akkor a tigris a tenyeremből fog enni.

- Ebben biztos vagyok.

- Olyan jó itt veled, de lassan mennem kell haza...

- Hazavigyelek kocsival?

- Ha nem túl nagy kerülő...

- Nem az. Meg egyébként is, érted bármit!

- Köszönöm. - lekászálódtam róla.

- Nincs mit.

- Hol hagytad az autót? A sulinál?

- Igen, úgyhogy kicsit sétálnunk kell...

- Nem baj, engem nem zavar. - mosolyogtam.

- Akkor jó. - én is felálltam, és átkaroltam, majd elindultunk.

- Többször kéne így sétálgatnunk...

- Egyetértek.

- De ha vége a sulinak, akkor te dolgozni fogsz, én pedig... na ez egy jó kérdés.

- Az még messze van...

- Annyira azért nem... Hiszen már lassan áprilisnak is vége.

- A nyarat akkor sem adom, meg amúgy is, én is megyek egyetemre...

- Gondolkodtál már rajta, hogy melyikre?

- Szerintem a testnevelési a legkézenfekvőbb...

- Hm, az jól hangzik. Én még nem tudom... a kávézós dolog jó lenne, de anyuék nem hiszem, hogy hagyni fogják.

- Csak légy határozott, és sikerülni fog! – biztattam.

- Igyek... Ők meg mit csinálnak a kocsiddal? - mutattam két kapucnis ember felé.

- Hé! Tűnjetek onnan!

- Mégis mit akarnak??

- Ellopni, vagy megkarcolni.... vagy valami hasonló kedves dolgott... - gyorsan melléjük léptem - Azt mondta, tűnés! - förmedtem rájuk.

- Aish!! 

- Ez a hang... olyan ismerős.

- Nekem is nagyon ismerős ez a hang... van is egy ötletem, hogy ki lehet a gazdája...

- Ha egyre gondolunk, akkor a másik sem lehet kérdéses.

- Remélem tudjátok... - fordultam a két alak felé - hogy nagyon csúnyán megjárjátok ezt még.

- Ahhoz előbb biztosnak kéne lenned a kilétünkben, nem?

- Tudod, a hangod sok mindent elárul rólad... meg ahogy beszélsz.

- Lépjünk le. - súgtam haverom fülébe halkan.

- Még nem végeztünk...

- De... Végeztél. Húzz innen! - morogtam idegesen.

- Nyugi... - igyekeztem visszafogni Siwont.

- Nem nyugszom le, amíg el nem tűnnek. - sóhajtottam - Vagy mentek magatoktól, vagy segítek nektek. - tűrtem fel az ingem ujját.

- Kérlek! Nem szeretném, hogy bajba kerülj!

- Én nem fogok, ne aggódj...
- Hé, én nem akarok bunyót...

- Akkor kettőnk között lesz lerendezve... Gyerünk, mutasd meg, hogy mit tudsz!

- Komolyan azt akarod, hogy helyre rakjalak?!

- Ő lehet, de én nem. Inkább szálljunk be és menjünk.

Felsóhajtottam. - De csak miattad, Cica... Szállj be!

- Köszönöm. - beültem az anyósülésre és vártam, hogy elinduljunk.

Nem vártam meg a fiúk reakcióját, azonnal beindítottam a motort, és már ott sem voltunk.

- Jól döntöttél. - adtam egy puszit arcára.

- Jó, hogy velem voltál, különben biztosan megvertem volna...

- Ha valaki hívja a zsarukat, akkor komolyabb baj is lehetett volna belőle.

- Szerencsére nem történt... bocsi, hogy ennyire felhúztam magam.

- Semmi gond, megértem. Én sem örülnék neki, ha valaki piszkálná a kocsimat.

- Nem akartam, hogy ezt az énemet megismerd... - parkoltam le a házuk előtt.

- Tényleg nem zavar. Szeretnék minél többet tudni rólad. - kicsatoltam az övet.

- Kérdezz bátran, válaszolok.

- Majd írok egy listát, jó?

- Nekem megfelel. - mosolyogtam.

- Megyek is és megcsinálom. Holnap reggel találkozunk. - adtam egy csókot ajkaira.

- Aztán jó kislány legyél. – kacsintottam.

- Csak veled leszek rossz kislány. - nevetve szálltam ki.

- Remélem is. – vigyorogtam.

- Pá, kistigris! - intettem, és dobtam felé egy puszit.

- Szép álmokat cicám!

- Ha bennük leszel, meglesz.

- Majd mesélj. - nevettem.

- Gonosz leszek és nem fogok. - kiöltöttem a nyelvem - Jó éjt... oppa!

Mosolyogva hátradőltem az ülésen, és megvártam amíg bemegy, majd elhajtottam.

Szerencsére anyu nem volt otthon, így nem kellett újabb kihallgatáson részt vennem... Este lefekvés előtt még írtam Siwonnak egy sms-t, majd válasza után nemsokkal el is aludtam...

Tigers 32.rész

- Már csak a duó és mi maradtunk...

- Talán zavarunk?

- Nem azért mondtam, csak megjegyeztem.

- És most mihez kezdünk?

- Nem tudom... fiúk?

- Nincs terv...      

- Átjön hozzám.

- Igen? Mikor döntöttem így?

- Most.

- Csak aztán ne csináljatok semmi butaságot.

- Minek nézel te minket? 

- Az okos nagy fiaimnak, akik figyelmeztetés nélkül... jobb esetben figyelmeztetés nélkül tudják, hogy mit szabad és mit nem.

- Lehet, hogy nagyok, de hogy okosak...

- Kössz... apu. - néztem rá sértődötten.

- Most mi van?

- Inkább menjünk. - fogtam meg a karját.

- Bye, ősök! - intettem feléjük.

- Sziasztok!

- Ős??

- Ezek szerint... nem vagyok még annyira öreg. Vagy úgy nézek ki?

- Dehogy is!

- Akkor jó, már azt hittem. Te is elég jól tartod magad. - nevetgéltem.

- Ugye? Meg sem mondanád, hogy már elmúltam 600 éves. – viccelődtem.

- Egy százast letagadhatsz egészen nyugodtan... nagyon fiatalos vagy.

- Csak egyet? Hajjajj...

- Na jó, másfelet... esetleg kettőt.

- Az már jobban hangzik.

- Akkor... holnap megyek hozzátok?

- Ahogy mondod.

- Valami fontos információ, ami tudnom kéne?

- Öhm... add önmagad, és nem lehet baj...

- Hát, ezzel nem segítettél sokat... de majd megoldom. Minden esetre el ne mozdulj holnap mellőlem, ha lehet.

- Ne aggódj, nem fogok... de ne félj, a szüleim nem esznek meg.

- Azért mégiscsak ez lesz az első alkalom, hogy találkozok velük, és félek, hogy rossz lesz az első benyomásuk. Főleg, ha megtudják azt...

- Arról te igazán nem tehetsz...

- De büszke sem lehetek rá.

- Ne aggódj, ezért nem ítélhetnek el

- Biztos? Mert ez talán az egyetlen dolog, ami zavar.

- Biztos.

- Akkor jó. - mosolyogva öleltem át.

Visszaöleltem. - És most mihez van kedved?

- Hazamenni még nincs. Mit szólsz egy sétához?

- Benne vagyok. Nézzük meg a tavat a parkban, az olyan szép.

- Oké. - tenyeremet az övébe csúsztattam és összekulcsoltam ujjainkat - Indulhatunk is.

Rámosolyogtam és elindultam, lassan, ráérősen

- Olyan jó ez a nyugalom. Bárcsak mindig ilyen lenne a napunk…

- Ez a srácok mellett lehetetlen kívánság...

- Sajnos tudom. Kyuhyun és Eunhyuk még csak elmegy, de Yesung és Donghae... mindig beszólnak...

- Idővel megszokod majd őket. - mosolyogtam biztatóan.

- Remélhetőleg. Amúgy régóta ismered őket, vagy csak mióta együtt játszotok?

- Hát, Yesungot lassan 12 éve... családi kapcsolatok miatt, a majmok pedig egy suliba jártak vele régen is, így hallásból őket is régebb óta, Kyuhyunnal pedig egy bulin futottam össze , még 8. végén , ha jól emlékszem.

-Szóval régóta.Ha nekem is ilyen barátaim lettek volna...Inkább nem rágódok a múlton,a jelen jobban tetszik.

- Remélem, velünk jobb emlékeid lesznek. – mosolyogtam.

- Már most ezerszer jobbak. Főleg veled... - halkultam el a végére.

Csendben mosolyogtam. - Itt is vagyunk, fordultam be egy keskeny ösvényre

- Hova hoztál te engem?

- A tóhoz , menj csak, nézd milyen szép, a kanyar után már látszik.

Előre szaladtam és pár lépésre a víztől megálltam. Tényleg gyönyörű volt... tavirózsák és vadkacsák ringatóztak a felszínen, alig néhány ember lézengett csak a környéken...

Mögé léptem, hátulról megöleltem, fejemet a vállán nyugtattam.

- Nem állhatna meg itt az idő? - döntöttem fejemet mellkasának.

- Túl szép lenne.

- Olyan nagy kívánság?

- Nem tudom, én örülnék, ha teljesülne.

- Én is... Tudod, nem hittem volna, hogy azok után bárkiben is ilyen hamar meg tudnék bízni. Te valamiért mégis képes voltál áttörni a falamon... szinte pillanatok alatt.

- Az én vonzerőmnek senki nem tud ellenállni – viccelődtem.

- Lehet benne valami, de... nem hiszem, hogy csak ezért lenne.

- Nem tudom, miről van szó, de örülök, hogy így alakult.

- Mondtam már, hogy... - szembe fordultam vele és arcomat mellkasába temetve suttogtam - ...szeretlek.

- Nem, eddig még nem. - mosolyogva felemeltem az arcát , és megcsókoltam - Én is szeretlek, Cica!

- Miaú~! - nevetve öleltem át.

- Gyere! - megfogtam a kezét, és egy közeli padhoz húztam.

- Máris elfáradtál?

- Nem, de olyan hangulatos itt.

- Igazad van. - leültem a kiszemelt padra.

Átöleltem. - Remélem, tetszik az új város, és nem akarsz visszaköltözni...

- Isten ments! Akkor inkább... nem is tudom... átköltözök Kage lakásába.

- Szerintem szívesen látna. – nevettem.

- Csak egyetlen, nem is annyira apró bökkenő van a dologban... Kyuhyun. Nem hiszem, hogy jót tenne nekik, ha én is folyamatosan a házban lennék.

- Azért még ő sem költözött oda…

- Csak idő kérdése. De még engem sem fenyeget a távozás szerencsére.

- Ha fenyeget, hozzám is jöhetsz.

- Szerinted mégis mennyi esélye van annak, hogy anyum hagyná. Kaget még esetleg, de téged... Remélem, hogy hamar megváltozik rólad a véleménye, mert sokkal jobb lenne úgy mindenkinek.

- Majd előveszem a meggyőző énemet!

- Olyanod is van? Eddig csak az imádni való, a védelmező és a kosaras éned láttam... azt hiszem.

- De még mennyire, hogy van!

- Hm... alig várom, hogy bebizonyítsd. - vállára döntöttem a fejem.

- Majd , ha itt lesz az ideje.

- Tudom-tudom, türelmesnek kell lennem. Igyekszek, ígérem.

- Helyes. – mosolyogtam.

- Most jut eszembe, mikorra is kell holnap mennem?

- Mikorra szeretnél jönni?

- Hát... suli után gondolom haza kéne mennem, hogy összeszedjem magam, mert nem szeretnék úgy kinézni, mint egy agyleszívott zombi. Mondjuk 4 vagy 5 körül?

- Gyere 4-re!

- Oké, de... cím nélkül nehéz lesz.

- Elmegyek érted, ha neked jó úgy.

-Várni foglak.-adtam egy puszit arcára.

- Remek. - vigyorogtam rá.

- Oh... Milyen aranyos! - hirtelen megpillantottam egy kislányt, aki egyedül sétálgatott a kavicsos úton.

- Szereted a gyerekeket? - kérdeztem mosolyogva.

- Nagyon. Szeretek róluk gondoskodni, meg szeretgetni őket... De miért van egyedül?

- Na ez egy jó kérdés...

- Ne menjünk oda hozzá?

- Jó ötlet.

- Szia! - guggoltam le a kislány elé - Én Na Rae vagyok. Téged hogy hívnak?

- S-szia... én Min Hee vagyok.

- És miért vagy egyedül? Hol vannak a szüleid?

- Itt vannak ők is... csak előre jöttem beszélni a tündérekkel.

- A tündérekkel? Ők itt laknak a tónál?

- Bizony. - mondtam komolyan - Repülni is tudnak!

- Tényleg? És hol laknak pontosan?

- A tóban is, és a tó melletti fűzfa ágai között.

- Megmutatod?

- De csak, ha megígéred, hogy nem szólsz róla senkinek!

- Ígérem. Siwon, mindjárt jövök. Megvársz a padon?

- Persze, menjetek csak.

- Sietek vissza. - megfogtam a kislány kezét és elsétáltam vele a fűzfáig.

- Az a fiú a te tündéred? - kérdeztem csillogó szemekkel.

- Úgy is mondhatjuk. Neked is van?

- Bizony, látod? Ott beszélgetnek a tavirózsáknál. Az egyik Kelpie, a másik pedig a Herceg, ez az egész az ő birodalma!

- Milyen jóképű a Herceg... és az ott ki? - böktem a bimbó felé.

- Ő a Herceg húga, a Hercegnő. Ugye mennyire csinos?

- Igen, nagyon. De a szüleid nem fognak aggódni, hogy csak úgy elszaladtál?

- Visszakísérsz hozzájuk?

- Persze,gyere. - felemeltem és elindultam vele visszafelé.

- Ott van anyu! – integettem.

-Hát itt vagy,kincsem!

- Jó napot! - lettem a kislányt, aki boldogan szaladt az anyukájához.

- Meglátogattuk a Herceget! – újságoltam.

-Tényleg? És ki a kísérőd?

- Na Rae vagyok.

- Örvendek, köszönöm, hogy vigyáztál a lányomra – mosolyogtam.

- Igazán nincs mit. Csak véletlenül láttuk meg őt, aztán nem akartam, hogy egyedül kóboroljon, ezért kísértem el a fűzfához.

- Milyen figyelmes vagy.

- Köszönöm. - hajoltam meg egy kicsit.

- Mi köszönjük.

- És te egyedül jöttél?

- Nem, a barátommal. - fordultam picit Siwon felé.

- Rendes srácnak tűnik.

- Az is... Siwon, idejönnél?

- Persze - odasétáltam mellé - jó napot!

- Szervusz!

- Szia! Köszönjük, hogy figyeltél a lányunkra.

- Na Rae figyelt rá igazából...

- Te pedig távolról tartottál szemmel minket.

- Már most úgy csipkelődnek, mint a házasok. - néztem mosolyogva férjemre.

- Bizony. - bólogattam helyeslően.

- Oh... én... - zavartan forgolódtam össze-vissza.

- Mi most megyünk, ha nem gond.

- Persze, menjetek csak.

- Igazán nem akarunk titeket feltartani.

- Viszlát! - köszöntünk el illedelmesen

Tigers 31.rész

- Elkísérlek, úgyis ígértem valamit.
- Na, annak se alvás lesz a vége.
- Helló, kistigris!

- Ne szólj be, Cassanova! 

- Reggel óta most találkozunk először. Ennyi igazán belefér.

- De ha nem ez lenne az első, akkor is beszólnál...

- Az is igaz... valamelyest.

- Na akkor mi mentünk, pápá. - válaszukat meg sem várva indultam el, magammal húztam a manómat is.

- De sietősre vetted hirtelen.

- Én tényleg aludni szeretnék... először.

- Először... és utána?

- Azt majd meglátjuk - kacsintottam - Te mit szeretnél?

- Tényleg jól fog jönni egy kis pihenés, aztán meg majd meglátjuk.

- Eto... A szüleidnek mikor mutatsz be, eldöntötted már?

- Szerintem a buli után valamelyik nap.

- Rendben. - közben beengedtem magunkat a házba. A táskámat ledobtam egy székre, majd az ágy felé indultam, és végignyúltam rajta.

- Na gyere! - befeküdtem mellé, fejét picit megemeltem és alá csúsztattam a karomat. Óvatosan magam felé fordítottam és megöleltem. - Szép álmokat!

- De gyorsan leléptek...

- Nem csodálom, Kage olyan volt, mint egy zombi... lassan viszont nekünk is indulni kéne.

- Csak nem úgy döntöttél, hogy átjössz?

- Mondtam ilyet egy szóval is? Egyébként kéne?

- Jöhetnél. - kacsintottam rá.

- Miért, nem tudsz egyedül tanulni?

- Nem...

- Ez esetben, sziasztok! Mennem kell korrepetálni ezt a nagyeszűt.

- Szevasztok srácok. - köszöntem el.

- Te vezetsz, te tudod az utat.

Megragadtam a kezét, és magam után húztam.

- A gyakorlati bioszon kívül akarsz valamit tényleg tanulni?

- Nem nagyon...

- Gondolhattam volna... de ne számíts sokra.

- Miért ne? Talán nem jövök be neked?

- De, nagyon is. Viszont nem akarom, hogy olyan könnyű dolgod legyen velem, mint a többi lánnyal.

- Szeretem a kihívásokat. - vigyorogtam.

- Akkor készülj fel a hosszú hadjáratra.

- A költséges, és kimerítő hosszú hadjáratra. – sóhajtottam.

- Hidd el, megéri a harc.

- Azt látom. - mértem végig alaposan.

- Talán ennyire tetszik, amit látsz? - léptem hozzá közelebb.

Egy hirtelen mozdulattal magamhoz húztam, és megcsókoltam.

- Nyugi, kistigris! - toltam kicsit arrébb - Nem sietünk sehova.

- Én csak válaszoltam a kérdésedre. - néztem rá ártatlanul.

- Szavakkal is megtehetted volna.

- Az úgy nem izgi...

- Csak a saját helyzetedet bonyolítod...

- Miért is?

- Mert minél jobban próbálkozol, annál elutasítóbb leszek. Szóval vegyél vissza, és várj türelemmel!

- Kegyetlen vagy...

- Tudom, de nekem is megéri.

Felsóhajtottam. - Itt is vagyunk.

- Hm, jól néz ki. A szüleid nincsenek itthon?

- De, elvileg anyu itthon van...

- És nem fog... már hogy lepődne meg, hiszen kb. minden nap más csajt hoztál fel.

- Ahogy mondod... de ha jó kislány leszel, ez meg fog változni. - mosolyogtam rá.

- Inkább neked kell szófogadó kiscicának lenned, hogy ne tegyem ki a szűrödet.

- Azt hiszed, az annyira könnyű? – vigyorogtam.

- Nem is gondolnád, hogy mennyire. De esetleg nem nyitnád ki az ajtót?

- Máris. - cselekedtem, majd magam elé engedtem - Csak utánad my lady.

- Köszönöm, kistigris. - beljebb menve még jobban megtetszett a hely - Mit is dolgoznak a szüleid?

- Apu orvos, anyu gyógytornász.

- Úgy tűnik, jól keresnek vele. Viszont még mindig nem értem, hogy miért is hoztál el hozzád?

- Talán nem akarod, hogy megmutassam a házunkat? És a szobámat?

- Úgy érted, jobb, ha kiismerem magam nálatok, hogy később hajnalok hajnalán is kitaláljak innen?

- Minek lépnél le te hajnalban? - pislogtam értetlenül.

- Hát... ha esetleg nem szeretnéd, hogy anyukádék nálad találjanak.

- Már megszokták. - amikor beléptünk a konyhába, anyám mosolyogva köszönt, meg sem lepődött, hogy nem egyedül jöttem.

- Sziasztok! Én vagyok Yesung anyukája. - nyújtottam, oda a kezemet a lánynak.

- Kim Sun Jae vagyok. – köszöntem.

- Szervusz. Kértek valamit?

- Sunny? - néztem rá.

- Nem, köszönöm.

- Ez esetben a szobámban leszünk. Mondd meg öcsinek, hogy ne merjen zavarni...

- Majd mondom neki. De semmi butaságot ne csinálj! - bár ez hiába is mondom neki.

- Ne aggódj, most kivételesen nem terveztem.

- Úgy tűnik, végre hallgatsz rám.

- Tehetek mást?

- Nem igazán. - mosolyogtam.

- Na látod... - mondtam, majd elindultam az emeletre, a szobám irányába.

Csendben követtem őt, majd mikor odaértünk, egy pillanatra megtorpantam a küszöbnél...

- Mi a baj? - fordultam hátra.

- Jah...semmi. Csak elgondolkodtam valamin.

- Ugyan, gyere már, nem harapok. Megígérem.

- Nem is hagynám. - öltöttem ki nyelvem.

- Ha nagyon rajta lennék az ügyön, esélyed sem lenne. - pislogtam felé sunyin, majd ledobtam magam az ágyra, és kényelembe helyeztem magam - Szóval ez lenne az én birodalmam...

- Hm, nem rossz...

- Örülök, hogy átjöttél.

- Tényleg?

- Nem úgy néz ki?

- Nem tudom, olyan fura... de tulajdonképp jó, csak... azt hiszem, kicsit összezavarodtam.

- Miért is? - ültem fel, majd megveregettem magam mellett a matracot.

- Nem tudom... - leültem mellé az ágyra.

Átkaroltam a vállát. - Lazíts.

- Meg lesz. - kibújtam karja alól és elterültem az ágyon - Milyen puha...

- Tetszik? - hajoltam fölé, egészen közel.

- Igen, de... mire készülsz már megint?

- Semmire. - homlokon csókoltam.

- Miért nem tudsz mindig ilyen cuki lenni?

- Nehezen megy ám...

- Pedig mindkettőnknek jobb lenne, hidd el. - megcirógattam nyakát.

Jólesően felmordultam.

- Nahát, a kiscica még dorombolni is tud?

- A kiscica elég sok mindent tud, de az ösztönei könnyen eluralkodnak rajta...

- Ezért tartjuk szépen kordában azokat a kósza ösztönöket.

- Te könnyen beszélsz...

- Miért is beszélek én könnyen?

- Mert te tudsz az eszeddel gondolkozni. Tudod, engem nem csak az irányít...

- Tudom, ez is. - finoman végigsimítottam mellkasától egészen zipzárjáig.

- Ahh! - nyögtem fel - Remélem élvezed, hogy kínzol...

- Kifejezetten. De egy cica szereti, ha simogatják, nem? - elemeltem kezemet.

- De, csak... - puszilgatni kezdtem az arcát - Kívánlak. - súgtam a fülébe.

- Mindnek ezt mondtad?

- Nem nagyon beszélgettem velük, tudod, nem érdekelt, hogy kicsodák...

- Eleinte én sem érdekeltelek... változott volna a dolog?

- Ha nem így lenne, nem hoztalak volna haza.

- Akkor sem kaphatsz meg rögtön az első alkalommal.

- Tisztában vagyok vele...

- Ennek örülök. - visszalöktem a helyére és fölé hajoltam...

- Na mi van cica? - vigyorogtam rá.

- Itt inkább te vagy a cica. - bal könyökömön támaszkodva elkezdtem birizgálni ingének gombjait...

- Megőrjítesz!

- Most mondjam, hogy az a célom?

- Vigyázz, mert veszélyes játékot játszol!

- Tisztában vagyok vele, de sokat nem tehetsz...

- Ha sokáig húzod az agyam, olyat fogok tenni, amit később megbánok...

- Nem tehetsz semmit, anyud és öcséd is itthon van. Könnyen hívhatok segítséget.

- Azt te csak hiszed... de nem szeretném, ha sor kerülne rá.

- Akkor hagyd, hogy kedvemre játszadozzak azokkal a fránya gombokkal. Abból még nem lesz semmi.

Próbáltam lazítani, és nem foglalkozni azzal, hogy egyre kevésbé férek el a nadrágomban.

- Azt hiszem, lassan haza kéne mennem. - ültem fel váratlanul - Anyumnak nem mondtam, hogy későn érnék haza.

- Komolyan itt akarsz hagyni? Így? - dünnyögtem.

- Feltételezem, meg tudod oldani...Vagy segítség kell?

- Hát, ami azt illeti, jobban örülnék, ha segítenél...

- Hogy gondoltad? - ráültem combjaira.

- Szerintem nem kell elmagyaráznom…

- Hmhmhm... mit is tehetnék? - lehúztam zipzárját... Óvatosan benyúltam a keletkezett résen és párszor végighúztam a kezem férfiasságán...

- Anyám... - nyögtem.

- Még a végén tényleg feljön... - kiszedtem kezem, lejjebb húztam farmerját alsójával együtt, majd visszatértem lüktető tagjának kényeztetéséhez...

- Nem fog... jól szige-tel az ajtó. - ahogy munkálkodott, egy jóleső nyögés szakadt fel torkomból.

- Mi van, kistigrisem, élvezed? - egyre gyorsabban mozgattam kezemet.

- Ahh, nem ish tudod mennyire...

- De, tudom... érzem.

- Én... mindjárt...

A lehető leggyorsabban mozgattam ujjaimat fel-le becsességén...

Hamar elért a beteljesülés, hála JaeJae munkájának

- Remélem, most egy ideig nyugton maradsz... zsepit hol találhatok?

- Ott. - böktem az éjjeliszekrény felé.

- Köszi. - áthajoltam fölötte és kiszedtem pár pzs-t a dobozból, majd visszaültem.

- Igazából nekem kellene megköszönnöm, hogy nem hagytál itt...

- Mint mondtam, most egy ideig ne számíts sokra.

Megragadtam a karját, magamra húztam, majd szorosan megöleltem.

- Bújik is a kiscica? Milyen édes. - öleltem vissza.

- Néha azt is kell, nem?

- Dehogynem, sőt. Inkább ezt kéne, mint az újabb... öhm..."töltési" lehetőségeket keresni.

- De ez nem illik az imidzsemhez...

- Márpedig valamilyen szinten kénytelen leszel átszokni az új rendszerre... főleg, ha tényleg szeretnél tőlem valamit. Nem mondom azt, hogy teljes mértékben változz meg, de néhány dolgon javítanunk kell.

- Hát mégsem nem vagyok tökéletes?

- Senki sem az. Viszont tényleg mennem kell. - nyomtam egy puszit arcára.

- Kár...

- Holnap megint találkozunk, ne aggódj. - mosolyogtam.

- Remélem is! Hazakísérjelek?

- Ha szeretnél...

- Úgy gondolom, ez az illő. Vagy nem?

- Igazad lehet. Akkor szedd össze magad és menjünk.

Gyorsan összekaptam magam. - Kész is vagyok.

- Mint a villám. - felkaptam a táskámat és elindultam lefelé...

- Úgy menekülsz, mintha ijesztő lennék... - nevettem fel halkan.

- Csak arra céloztam, hogy milyen gyorsan elkészültél... egyébként meg nem menekülök, csak nem szeretek balhézni a szüleimmel.

- Kimagyarázom, ne félj.

- Ó, nem félek én attól... Viszlát, remélem hamarosan találkozunk.

- Biztos vagyok benne. - mosolyogtam rá.