I want to be your star! 20.rész

-Meddig szándékozol itt tartani a szőnyegen?

-Nem tudom. Mert? Talán zavar?

-Leginkább az zavar, hogy lassan nem érzem a lábaimat... leszállnál róluk?

-Mert mit teszel, ha nem?

-Hát... sajnos a lábammal nem tudom megvédeni magam, ezért ötletem sincs...

-Legalább nem tudsz rugdalózni... Nem szeretném még egyszer tapasztalni.

-Ne aggódj, megoldom, ha nem szállsz le rólam... Addig ficánkolok, amíg le nem esel.

-Nem olyan biztos az.

-Fogadjunk? -elkezdtem jobbra-balra forgolódni alatta...

-Mit ajánlasz?? -kezeimmel megtámasztottam magam.

-Hát... -összeszorítottam mindkét lábam és kicsúsztam alóla- Lány vagyok és az életem a tánc. Rossz emberrel kezdtél. -csak azért is kinyújtotta rá a nyelvem.

-Már megint a nyelvedet öltöd rám? Már mondtam, hogy ennek egyszer rossz vége lesz.

-Folyton csak a fenyegetőzés... Nem igazán hat meg, bocsi.

-Hidd el, hogy egyszer tényleg megteszem.

-Hiszem, ha látom... Ja,várj! Nem érdekel. Haverokkal nem smárolok...

-Meglátjuk. Lehet, hogy majd változik a véleményed.

-Az eddig is megtörténhetett volna, de... -egészen közel léptem hozzá- Mindig tartom magam az adott szavamhoz... -súgtam fülébe lassan, szóról szóra haladva.

-Csak várd ki. -csípőjénél fogva szorosan magamhoz húztam.

-Játszod a kemény legényt? Meddig szeretnél elmenni? 1 percet adjak vagy kettőt?

-Miért is kéne elmennem?

-Jesszus, tényleg ennyire lassú vagy, vagy csak megjátszod magad??

-Milyen beszéd ez?

-Gondolom érthető... De ha nem, akkor elmondhatom megint, lassabban.

-Nyugodtan. Legalább csevegünk egy kicsit.

-A füledhez hajolva mondjam, vagy elég lesz ebből a távolságból is?

-Ahogy neked tetszik.

Ismét a füléhez hajtottam fejem és úgy mondtam neki... -Ne azzal gondolkozz, hanem ezzel! -bökdöstem meg a halántékát.

-Majd próbálkozom.

-Eleve így kellett volna hozzáállnod...

-Megjöttünk.

-Hol voltatok?
-Csak ittunk egy üdítőt.

-Az tartott negyed óráig?

-Beszélgettünk is közben.

-Mint mondtam, 15 perc sok mindenre elég.

-Hát, ha úgy vesszük...

-Ugye nem terveztétek megölni egymást?

-Nem igazán.

-Csak a szokásos csipkelődés, de semmi több.

-Akkor jó.

-Folytathatjuk a próbát?

-Csak rátok vártunk.

-Akkor most már itt vagyunk. Kezdhetjük is. Indítsam a zenét?

-Igen.

Odaléptem a géphez és elindítottam a számunkat. Hosszú és fáradtságos órákon át táncoltunk.

-Már csak pár körés mehetünk haza.

-Végre. Már tényleg hulla vagyok.

-5 perc szünet és folytatjuk.

-Igenis, főnök úr!

-Erre vártam.

Mindenki elszaladt a saját dolgára, és a kiszabott pihenés után újra kezdtük a táncolást... Az órák repültek, mikor végleg úgy döntöttünk, hogy mára elég, már majdnem éjfél volt...

-Mi lenne ha elindulnánk haza? Kezdek fáradt lenni. -ásítottam.

-Benne vagyok.

-Elvigyünk titeket?

-Tényleg elvinnétek?

-Persze, ez igazán nem kerülő.

-Én pont a másik irányba lakok.

-Akkor nem kell. Menjetek csak nyugodtan.

-De...

-Max, hagyd csak. Nincs olyan messze a dorm, hogy ne tudnánk egyedül elmenni odáig.

-Azért én szívesen elkísértelek volna, de ha nem hát nem.
-Majd máskor.

-Ha minden áron szeretnéd a húgocskámat elkísérni, ám legyen, én nem állok az utadba.

-Akkor gyere Hyo Jin. -karoltam bele.

-Majd otthon találkozunk. Sziasztok!

-Sziasztok. -intettünk nekik és elindultunk a hazafelé vezető úton.

-Nos, elkísérsz te is, vagy menjek egyedül?

-Csak nem hagylak egyedül éjszaka. Gyere, hazakísérlek.

-Micsoda úriember... Menjünk.

Összepakoltuk a cuccainkat majd rögtön hazafelé vettük az irányt.

-Ugye nem baj, hogy nem a nővéreddel mész haza?

-Miért lenne baj?

-Nem tudom... Gondolom megszoktad már, hogy vele mész mindenhova.

-Van önálló életem is.

-Azt is gondoltam... -megfogtam kezét és összefűztem ujjainkat.

-Milyen puha a kezed.

-Tényleg? Köszi,a tiéd is.

-Nincs mit.

-Többször kéne így sétálnunk, de nem igazán tehetjük meg, több dolog miatt...

-Igen. De talán egyszer majd többet tudunk így együtt lenni.

-Remélem. -megállítottam és megöleltem.

-Ezt miért kaptam? -öleltem vissza.

-Csak... mert ehhez volt kedvem.

-Többször lehetne ehhez kedved! -nyomtam egy puszit az arcára.

-És én ezt mivel érdemeltem ki?

-Csak mert ilyen kedvem volt.

-Ne utánozz!

-Akkor mit akarsz? Mit mondjak?

-Semmit sem kell mondanod, anélkül is tudom. Gyere, menjünk tovább, különben sosem érsz haza.

-Menjünk, de olyan jó így sétálgatni.

-Igen, viszont nem szabad kockáztatnunk...

-Csak nem lát meg minket senki éjnek évadján. De igazad van.

-Csak próbálok elővigyázatos lenni. Hidd el, jobban örülnék, ha nem kéne erre figyelnem, de muszáj. Most még mindenképp.

-Most még... Remélem később már nem kell.

-Én is remélem... Oh, meg is érkeztünk.

-Akkor... én megyek is. Szia, jó éjt.

-Várj!

-Igen? Mi az?

Ismét két kezem közé fogtam arcát és egy puszit nyomtam homlokára... -Jó éjt!

-Most már jó lesz. -adtam egy puszit arcára és elindultam a lakás felé. -De remélem neked is. -néztem rá vissza.

-Az enyém is. -még megvártam, hogy bemenjen az ajtón, majd hazafelé vettem az irányt.